2018. június 26., kedd

Tabu? - Egy leszbikus lány feljegyzései #1


L. - 18 éves.

   Habár az én Coming out történetem nem éppen happy end, mégis úgy gondolom, hogy melegként élni a 21. században már elfogadottabb, mint például az ezredforduló előtt... Vagy úgy összességében előttünk
Habár ma sem fogadja el mindenki, megélte azt a világ, hogy nem fújnak ránk az utcán (annyit) és, hogy lehet erről nyilvánosan beszélni, írni, olvasni. Három szóban összefoglalva: nem tabu téma. Én pedig örülök ennek. Örülök, hogy egy olyan világban nőhetek fel, ahol nem kell titkolóznom, bátran olvashatok LMBTQ+ témájú regényeket és bátran megnézhetek egy lányt az utcán, nem ugranak rám százan és vernek agyon, hogy mégis mit képzelek magamról.
   Emberből vagyok, felvállalom saját magam. Olyan nagy bűn ez? Mert szerintem nem... A homofób embereknek pedig csak egyet üzennék: Zárják magukra ők az ajtót, miközben ezt-azt csinálnak! Oké, hogy nem szexelünk az utcán... De ez alapműveltség! Viszont a heterók járhatnak kézen fogva a szerelmükkel, csókolózhatnak az utcán, ameddig mi, melegek nem. Kérdem én, miért? Hiszen mi is ugyanolyan emberek vagyunk, csak éppen mást szeretünk. Viszont sajnos vannak, akik szerint ez nem így van, mert amit mi csinálunk, az természetellenes, és undorító
   Amikor én megtettem azt a lépést, hogy elmondjam az anyukámnak, az ő reakcióján is csak röhögni tudtam, mert kapásból kitalálta, hogy elvisz jógázni, hátha attól elfelejtem, hogy ráébredtem arra, ki is vagyok valójában. Vagyis inkább, mi vagyok. A második, amit mondott, pedig az volt, hogy ha még jövőre is úgy érzek majd, ahogy, ő kivisz engem a Pride-ra, hogy meglássam, milyen mocskos egy világ is az. Ahhoz képest, úgy éreztem magam, mint aki hazatért. Én azonban még mindig reménykedem abban, hogy egyszer elfogadja és megérti mindazt, ami bennem van. Hiszen nem szabad feladni! Mert én úgy vagyok vele, hogy minden okkal történik. Mindennek megvan az oka. Azoknak a dolgoknak is, melyekből erre rájöttem. Erre az egy szóra, erre a címkére, ami megváltoztatta az életem. 
   Nem kell többé bujkálnom. Hiszen, ahogy nézem, Magyarország egyre elfogadóbb lesz. Nekem leszbikusként itt élni olyan, mint bármelyik átlagos heteroszexuális embernek. Kivéve, amikor a gimis nyári táborokban utánam szólogatnak a nálam egy-két évvel fiatalabb gyerekek, hogy b*zi, illetve k*rva vagyok, de... Bízom abban, hogy előbb-utóbb ők is elfogadják a változást. Azért a mi életünk sem fenékig tejfel, főleg nem az ilyen emberek miatt. Viszont ha megtanulunk átnézni rajtuk, máris könnyebb. Ha te még nem vállaltad fel magad, de játszadozol a gondolattal, csak egyet tudok mondani: Ne félj, mert nincs mitől

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése