2017. november 12., vasárnap

Tabu? - Iskolai zaklatás


Talán mindannyiunk életében volt már olyan mélypont, amikor kezet emeltek ránk, megaláztak, kirekesztettek bennünket, és nem egészen voltunk tisztában a történtek miértjével.
Ilyenkor általában önmagunkat hibáztatjuk, de lehet, hogy a baj, nem velünk van.
Cikizés, kiközösítés, rosszindulatú pletykálás, veréssel fenyegetés, verbális agresszió - egyre gyakoribb, mindennapossá váló jelenségek az iskolai közösségekben.

"Száz középiskolai diákból nyolc a hét minden napján iskolatársai zaklatásának áldozata, heten hetente, harminchárman időről időre a többiek kegyetlenkedésének kereszttüzébe kerülnek." - erről szól egy amerikai tanulmány.

De honnan tudjuk biztosan, hogy mi is célkeresztbe kerültünk? 

Az osztálytársaink máshogy bánnak velünk, akivel eddig jó kapcsolatot ápoltunk, hirtelen távolodni kezd tőlünk, elutasítja a közeledésünket, a többiek pedig ferde szemmel néznek ránk. - a rosszindulatú pletyka előjelei. (Erről szeretnék most beszélni nektek)

A minap én is célkeresztbe kerültem:
Egy lány, akivel eddig rendkívül jó kapcsolatot ápoltam, egy félreértés miatt távolodni kezdett tőlem. Nem vettem magamra, ugyanis rendületlenül annak a híve vagyok, hogy ha valaki készen áll a továbblépésre, elengedi az aggályait, és elém áll a panaszaival, hogy érett felnőttek módjára megbeszélhessük, és fátylat boríthassunk a történtekre - most is efféle reakcióra számítottam, sajnos hiába.
Pár napja a padtársam különösen furcsán viselkedett a közelemben. Nem nevetett a poénjaimon (amelyeken azelőtt jóízűen kacagott), nem válaszolt a legártatlanabb kérdéseimre, nem akart kettesben/négyszemközt maradni velem, nem engedte, hogy átöleljem. Fogalmam sem volt, miért.  Büdös volnék? Rossz napja van? Megbántottam valamivel? Többször is rákérdeztem, hogy mi baja van velem, mit követtem el, néhol erélyesebben próbálkoztam, de a dolog miértjére sehogy se kaptam normális választ. 
   Az ember megérzi, ha közeledik a vihar. Érzi a feszültséget a levegőben, a kimondatlan szavak súlyát, és hallja a suttogva megejtett mondatokat. - Így történt ez velem is. 


Péntek reggel, úgy mentem oda az egyik legjobb barátomhoz, hogy akármit is hall rólam, ne higgye el. Zavarodottan, egyenesen bambán bámult rám, de nem mondhattam neki többet, hiszen még én sem tudtam, mi vár rám. 
Eltelt egy óra, két óra, három óra, aztán odajött hozzám. 
- Emlékszel mit mondtál reggel? - kérdezte és leült velem szembe.
- Persze - válaszoltam. 
- Azt hiszem, hallottam valamit...

És akkor elkezdődött a lavina. 

A kép lassacskán kitisztult előttem, rájöttem, miért néznek rám csúnyán a többiek, és miért kerülnek  az addig legjobbnak hitt barátaim. A lány, akit addig nagyon kedveltem, útjára engedett egy valótlan, rosszindulatú pletykát.
Rettenetesen meginogtam, mondanom sem kell. Nem tudtam, kihez menjek, nem tudtam, hová nézzek, nem tudtam, kit vonjak kérdőre. 

Egyszerűen semmit se tudtam.
Képtelen voltam tisztán gondolkodni. 

Elöntött a düh, a méreg, a kétségbeesés, a tudatlanság. Megüssem? De akkor ugyanolyan senkivé válok, mint ő. Leüvöltsem? Egy percig sem figyelne rám. Indítsak én is útjára egy pletykát? Nem süllyedhetek a szintjére. Ezerféle lehetőség, de egyik sem az igazi, egyik sem méltó hozzám. Nekem megnyugvás kellett. De sajnos nincsen varázslatos "idő-visszatekerő" gomb az életünkön.

Aznap rengeteg dologra jöttem rá:

- Egy pletyka útját kinyomozni rengeteg macerával jár.
- Felelőst keresni a történtek miatt, szintén felér a lehetetlennel.
- Azokban a pillanatokban, amikor célkeresztben vagy, ráébredsz, kik is a valódi barátaid.

Te voltál már áldozat?
Tisztában vagy vele, mi minden minősül iskolai zaklatásnak? 
A szóbeli. (pl.: csúnya beszéd, rossz indulatú pletyka, fenyegetés)
A fizikai. (pl.: bántalmazás)
A pszichikai. (pl.: zaklatás, megszégyenítés)

(Bővebben ITT olvashatsz erről)

Szeretném, ha tudnád, hogy nem vagy egyedül. 
Nem kell eltűrnöd. 
Nem kell hallgatnod. 
Nem kell belenyugodnod.

Mondd szépen utánam: 
Senki se bánthat. 
Senki se küldhet padlóra. 
Senki se mondhatja meg nekem, mennyit érek.








2 megjegyzés:

  1. Huu, sok erőt kívànok nekes ehhez, sajnos én is kaptam már rengeteg hideget és savat :(. Az utubbi időben volt a legroszabb, ugyanis miután megszakítottam a volt legjobb barátnőmmel a baràtságomat miután felismertem hogy egy toxikus személy, egyből ellenem fordította az osztály, és a szavainak "bizonyítèkai" azok voltak hogy pánik illetve dührohamokban szenvedtem akkor még napi szinten. Egy nap eltörött a mécses, az asztalra csaptam hogy takarodjon, mert nem érdekel többé. Persze ellettem hordva egyből veszélyesnek és mondták hogy mit kèpzelek magamról, ki vagyok én...stb. rohadt szar volt, és amikor újra elkezdtem már más osztàlytársaimmal baràtkozni, megint megpròbált beleszólni és manipulàlni, de ezt már nem hagytam neki.
    Azóta pedig nem törödöm velük. Nem ér annyit hogy ezek az emberek mindig lehordjanak és a sárban rángassanak. Nagyon sok erőt kívànok neked, és egy apró tipp, hogy tegyél úgy, mintha büszke és erős lennél, még ha rohadtul nem is így érzed magad. Akkor előbb vagy utóbb békén hagynak, és talán távol is maradnak tőled azok, akik ártani akarnak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon sajnálom, hogy ennyi rémségen kellett keresztül menned. Egy barát nem ilyen, és lehet, hogy úgy gondolod, heves voltál, legalább elengedtél egy olyan embert, aki talán sosem volt hozzád elég jó.
      Én tartom a hátam, de úgy gondoltam, ez a cikk, ha több emberhez eljut, együtt talán segíthetünk másokon is.

      Törlés